1. Édes négyes

Sziasztok!

Nos, nem bírtam a véremmel és nem tudtam várni tizennyolcadikáig, úgyhogy MEGLEPETÉS! Az első öt rész meg van már írva, úgyhogy hetenként hozom aztán ha véletlen beérném magam, akkor lehet majd többet kell várni a részekre, de ez még a jövő zenéje. Remélem nem fog túl sablonosnak tűnni, én ilyennel még nem találkoztam, úgyhogy jó olvasást, hideget és meleget is fogadok! :)

Millió puszi,

EsmeeH.

Rúzsa Magdolna - Érj hozzám

A torkomat szorítja valami miközben a könnyeim megállás nélkül csak folynak az arcomon. Remegek. Félek, hogy mi lesz, hisz még nem állok erre készen, nem így terveztem. Azt gondoltam, hogy lesz egy férjem és csak utána jön a gyerek, vagy legalább egy sok éves kapcsolatom lenne, nem pedig egy… egy semmilyen kapcsolat. Ő Törökországban van, mert ő a sztár, én pedig itthon. Vége szakadt annak a csodálatos utazásnak a szerelem szárnyán. Azt hittem, hogy nem fog megviselni, de tévedtem, jobban hiányzik, mint ahogyan valaha is gondoltam.

- Minden rendben lesz, oké? Én is és Ádám is segítünk neked, bármit is mutasson az az izé. – nem tudtak megnyugtatni barátnőm szavai, habár legtöbb esetben mindig igaza lett, de ez most más.

- Én nem vagyok egy olyan alkat. Nem tudom, hogy mit kell kezdeni egy gyerekkel, még terveim voltak, a karrierem és... Zoé, ha ezt egyedül kell végigcsinálnom, akkor még inkább nem akarom. – szipogok.

- Ádám beszél vele, oké? – kérdezi, de csak megrázom a fejemet. Barátnőm felveszi a tesztet és megnézi. Nem mertem se arra a dologra, se rá nézni. Nem akarom. – Én hívom fel. – néz rám, majd lerakja a tesztet. – Két csík, Olívia.

Néha megbotlottam, ahogy Budapest utcáit róttam. Természetesen a villamosra megint nem fértem fel, a következő pedig tíz perc múlva jön, ezért eldöntöttem, hogy azt a két megállót lesétálom. Nem nagyon szerettem sosem ezt a helyet, hisz minden olyan drága és tele van olyan lányokkal és fiúkkal, akik a sznob közegbe tartoznak, és mindig arra emlékeztetnek, hogy én tinédzser koromban sosem lehettem az, akik itt vannak, pedig szerettem volna, de nem voltunk sosem gazdagok, hogy negyvenezer forintért cipőt vehessek magamnak. Mára már igazából nem bánom, hogy nem lettem egy közülük.

Hogy miért vagyok a Deák téren? Mert a drága öcsém szereti mutogatni, hogy igenis sok pénze van, bár az érettségit is idén kellett volna letennie, de ez is elmarad az EB miatt, ha bejutnak, persze örülök neki, de így sosem lesz meg az a nyamvadt papírja.

Utálom ezt az időt. Október az a hónap, ami mindig eszembe juttatja, hogy bizony jön a fagyoskodás, aztán ha felszállok valamire még a bőröm is leolvad, nem véletlen vagyok beteg annyiszor télen. Most is egy pocsolyában landoltam, mármint csak a lábam. Utálom, hogy ebbe a nagy városban csak a nyüzsgés megy és az ember sétálásra kényszerül. Végre megláttam azt a bizonyos éttermet, amiről az én drága öcsém beszélt nekem. Végignéztem magamon, de tudtam, hogy a hajam lesz a legbrutálisabb, hisz nem kis lassú léptekkel értem ide. Megigazítottam a hajamat, ami annyiból állt, hogy az ujjaimmal kétszer átfésültem, majd beléptem ebbe a japán étterembe. Nagyon szeretem az érdekes ételeket, minden érdekességet félelem nélkül kóstolok meg és a távol keleti ízek nagyon is a kedvenceim lettek. Hogy ide szólt a mai vacsoraszerűségem, ezzel biztosra vettem, hogy valamit akar tőlem. Amint megláttam, először inkább csak meghallottam őket, egyből arra fordultam. Meglepetésemre nem csak az öcsém, Ádám és a barátnője, Zsófi volt hivatalos. Egy szőke hajú srác ült Zsófival szemben és nagyon beszélgettek valamiről, amíg Ádám végre észre nem vett. Mosolyogva intett, én pedig csak megforgattam a szemeimet. Ha ezek most össze akarnak hozni bárkivel megint, akkor kicsinálom őket. Kigomboltam a szövetkabátomat és próbáltam magabiztos léptekkel odasétálni, de nem ment, hisz a végtagjaim remegtek az előző „kis” sétám miatt.

- Sziasztok. – mosolyogtam rájuk.

- Oli! – Zsófi felpattant és megölelt. – Régen láttalak, bár tudom, hogy én voltam külföldön. – nevetett majd még egyszer megölelt. Imádom Zsófit, hisz egy életvidám és kedves lány, aki boldoggá teszi az öcsémet. Kell ennél több egy nővér számára?

- Bepótoljuk. – mosolyogtam a lányra, majd próbáltam figyelmen kívül hagyni a szőkét, aki elég alaposan végigmért. – Ádi, mi lenne, ha legközelebb valami közelebbi helyet választanál? – kérdeztem és levettem a kabátomat, majd felakasztottam a mellettünk lévő ruhafogasra. Megigazítottam a blúzomat és áldottam az eszemet, amiért ma nem magas sarkú cipőt sikerült felvennem.

- Bemérhetetlen vagy, ezért döntöttem e mellett. Na meg imádod a japán kaját. – mosolygott sunyin.

- Pontosan tudod, hogy ma is dolgoztam. Mindegy. – motyogtam a végét, mert a szőke köhécselt.

- Ja, igen. Bocsi a plusz fő miatt, de edzésről jöttem és felajánlották, hogy elhoznak, ezért én meg meghívtam inni, vagyis előtte enni is. – csak megforgattam a szemeimet, mert bár húsz éves, még mindig kelekótya.

- Dzsudzsák Balázs vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek. – felállt és a kezét nyújtotta felém. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, majd az öcsémre, aki védekezés képen feltette a kezeit maga elé.

- Ó, hogy te vagy… - motyogtam, hisz megint nem ismertem fel csak arcról, főleg mert sokkal másabb élőben, mint a tévén keresztül és nem csak a mez hiánya miatt. - Nagy Olívia. És, ha ez egy titkos randi, akkor ennek a kettőnek, ez az utolsó vacsorája. – mosolyogtam rá, majd leültem mellé.

- Komolyan nem az! – biztosított Zsófi és elém tolt egy étlapot.

- Az az eset, csak egyszeri volt, megesküdtem. – nevetett Ádám, de én csak komolyan néztem rá. – Na, ne legyél már ennyire merev. – fogta meg az asztalon lévő kezemet, hisz egymással szemben ültünk.

- Ha zavarok, akkor inkább rakjuk át másik napra a sörözést Ádi. – mondta a sztár és már épp felállt volna.

- Nem zavarsz. – mondtam egyből. Zsófi kerek szemekkel nézett rám, ezért köhécseltem egyet és gyorsan egy mentő dolgon gondolkoztam. Nem volt nehéz kitalálni egy ügyvédnek. – Kíváncsi vagyok, hogy te is benne vagy-e a tervébe. – mosolyogtam rá, majd újra az öcsémre néztem. – Mindig elkezdtél kényeztetni, mikor akartál valamit. Mikor még nem volt kocsid, csak nekem, akkor befizettél nekem egy wellness-t, hogy elvihesd az autómat. Most meg ide hívattál. Mit akarsz, Ádi? – kérdeztem egy ravasz mosoly kíséretében.

- Mondtam, hogy levágja. – mondta Zsófi és nyújtotta a markát. Az előttem ülő Ádám egy kis kutakodás után belenyomta az ötezrest barátnője markába. Komolyan, ha még egyszer rajtam fogadnak kinyírom őket. Idegesítően tökéletes párt alkotnak.

- Hát izé… - motyogta, majd megvakarta a tarkóját és a mellettem ülőre pillantott, aki csak felnevetett majd előredőlt az asztalon és rám figyelt.

- Ha kijutunk Franciaországba, akkor minden játékos vihet magával egy valakit. Bár nem a magángéppel fog jönni, de ugyanabban a hotelbe lenne. – magyarázta, majd újra az öcsémre néztem.

- De kis buta vagy. – mosolyogtam rá kedvesen. – Se anya, se én nem fogunk megharagudni, hogy Zsófit viszed el. – mondtam és megfogtam a kezét.

- Igazából, én nem tudok menni a vizsgák miatt… - húzta el a száját a lány és sóhajtott egyet.

- Liv, kérlek, gyere el. Szükségem van a támogatásodra, mindig te biztattál, hogy elérhetem az álmaimat, ha keményen dolgozok. És ott voltál példának, hiszen te is…

- Az csak vak szöveg volt. Nem értem el az álmaimat Ádám. Minden nagy testvérnek az a dolga, hogy bátorítsa a kisebbet és megvédje. Azokat azért mondtam, mert úgy volt rendjén, viszont tudtam, hogy meg tudod csinálni. Én nem tudtam, ne gyere azzal, hogy nekem sikerült. Büszke vagyok rád, kimondhatatlanul büszke, de nem tudok elmenni, hisz itthon dolgoznom kell. Sajnálom. – mondtam és elkezdtem az étlapot nézni, bár tudtam, hogy mit kérek. Tudom, hogy rettenetesen összetörtem most a lelki világát, de tényleg nem tehetem meg már azt a luxust. Egy nagyot nyeltem és Balázs felé néztem, aki csak engem vizslatott. Próbáltam nem észrevenni, de valahogy nem sikerült, úgyhogy próbáltam úgy tenni mintha nem venném észre.

- Olívia, kérlek. A te támogatásodra van szükségem, hiszen te vagy a nővérem. – sóhajtott egyet, csak úgy, mint legutóbb én.

- Ne próbálj meg érzelmileg zsarolni. Ez olyan, mintha én azt mondanám, hogy ne menj el az EB-re, inkább támogass egy ügyben. Mindkettőnknek ez már a saját élete. De szerintem Balázs jobban el tudná magyarázni neked, hisz neki több a tapasztalata. – mondtam és fél szemmel az említettre tekintettem.

- Igazából én nem viszek senkit. Anyukám túl öreg már egy ilyen utazáshoz, és a testvéremnek pedig még nagyon apró gyereke van. De megértem, amit mondasz Olívia, viszont te meg azt értsd meg, hogy ez egy óriási dolog az öcsédnek. Ilyen fiatalon az EB-n, ahova már a magyar válogatott nagyon régen jutott ki. Ez egy olyan nagy dolog, amit az öcséd megélhet. – mondta kihívóan mosolyogva.

- Túl sokszor említetted az öcsémet. Persze, elhiszem, hogy csak miatta erőlködsz te is ennyire. – pimaszul elmosolyodtam és csak reméltem, hogy értette a szarkazmusomat. Ezt a kis bájcsevejt a pincérnő zavarta, meg aki a rendeléseinket várta. – Ú, szeretnék egy ramen levest disznóhússal és öt darab füstölt lazacos szusit, inni pedig egy szakét. – mosolyogva megköszöntem, majd csendben megvártam a többiek rendelését.

- Holnap meddig dolgozol? – kérdezte Zsófi.

- Tizenegykor lesz egy tárgyalás, abban az ügyben az utolsó. Körülbelül egy órakor. – mondtam egy kis fejszámolás után.

 - Utána menjünk el valamerre. Csak szalagavató próbám lesz háromig, pihenni is tudsz. – kérlelt Zsófi, amin Ádám csak mosolygott.

- De olyan hideg van már kint. Inkább süssünk sütit. Te se akarod, hogy a kedvenc jövendőbeli sógornőd megfázzon. Megint. – nagyon szépen próbáltam rá nézni.

- Mintha Ádám örökölte volna valahonnan ezt a meggyőző képességet. – nevetett fel Balázs. – Na de mit is dolgozol? – ismerkedni akar, vagy mi? Mintha olyan sokat találkoznánk majd ezután. Ő sztár, én meg nem.

- Ügyvéd vagyok. – feleltem és kicsit hátradőltem, hogy a pincérnő le tudja rakni elém a rendelt ételt. A hasam egyből megmordult, és egy mosoly is megjelent az arcomon.

- Az szép szakma. – mondta elismerően, majd kettétörte a pálcikát.

- Élete legrosszabb korszaka. Mint egy zombi, úgy nézett ki négy éven át. – utáltam mikor az egyetemista éveimről beszéltek, hisz tényleg borzasztó voltam. Sosem szerettem sokat tanulni és úgy voltam vele, hogy úgy sem vesznek fel, de egy próbát megér. Aha, felvettek. Szidtam is magamat, hogy miért jelentkeztem.

- Sajnos már nem tudom visszafordítani, és ha már arra kényszerültem, hogy az összes jogszabályt tudjam fejből, akkor el is helyezkedem a szakmában. – ezt inkább csak Balázsnak mondtam, hisz a másik kettő pontosan jól tudta, hogy mi hogyan történt.

- Miért, mi volt gyerekkorod legnagyobb álma? Melyik az a szakma, amit élvezetből is csinálnál? – kérdezte a mellettem ülő, mire elpirultam.

- Modell akart lenni. – mosolygott gonoszan az öcsém, mire szúrósan tekintettem rá.

- Nem is akartam az lenni. – mondtam és elkezdtem a levesemet falni.

- Aha, Zsófi elmesélte a tavalyi kis bulitokat. – nevetett Ádám. A tészta beszívását abbahagytam és úgy néztem az említett lányra. Elég hülyén nézhettem ki a számból kilógó tésztával.

- Ne haragudj. – nézett rám szomorkásan, de nem tudott meghatni. Bekaptam a számból kilógó finomságot, majd miután lenyeltem behunytam a szemeimet. Ezt miért egy idegen előtt kell csinálom? Annyira gáz vagyok.

- Jól van Zsófia, ezt megjegyeztem. – morogtam és újra a kanalam felé nyúltam.

- És mi tartott vissza a modellkedéstől? – kérdezte mosolyogva Balázs. Elfintorodtam és rá néztem.

- Kétesélyes dolog. Vagy kinevetnek, vagy elfogadnak. Ha elfogadnak, akkor még bármikor lekaphatják valamelyik kínos pillanatomat. Köszönöm, én abból nem akartam, mivel elég szerencsétlen vagyok. Amúgy is jobban vonzott az enteriőr vagy stylist szakma. – mondtam.

A vacsora továbbiakban csendesebben telt, már mindent befaltunk, de nem tudtam nem észrevenni az öcsém szomorú tekintetét. Lehet gonosz voltam, de nem hiszem, hogy el tudnám intézni, hogy akár egy hónapig is szabadságra menjek.

- Ádi, le fogunk maradni a filmről. Megígérted, hogy megnézzük! – kezdett el aggodalmaskodni Zsófi, persze egy kis rájátszás is volt. Tuti nem érdekelte annyira az a film.

- Dzsudzsi, nem baj, ha máskorra bepótoljuk az ivást? Tényleg megígértem neki. – sóhajtott fel az öcsém, majd felállt. Leakasztotta a fogasról Zsófi kabátját és segített neki felvenni, majd magára kapta a sajátját.

- Dehogy. Jó szórakozást. – kacsintott és egy pacsival elköszöntek. Ádámot jó szorosan megölelgettem és szétpusziltam az arcát is.

- Jó, érzem a szeretetedet, csak engedj. Olívia, már húsz éves vagyok és már sokkal magasabb is nálad. Ne csináld, kérlek. – ezek voltak a könyörgő szavai, hogy hagyjam békén, de nem akartam, hisz olyan ritkán látom manapság. Végül egy szomorú fejjel elengedtem és elköszöntem Zsófitól is, aki nagyon pimaszan mosolygott rám. Ez egyedül akart hagyni vele. Zavartan néztem fel rá, hiszen egy fejjel tuti magasabb volt nálam, majd elmosolyodtam. Az ő kék szemeiben is csillogást láttam, ami miatt hirtelen elfelejtettem a mondanivalómat.

- Mi lenne, ha meginnánk még valamit? – kérdezte és az asztal felé bökött. Egy nagyot nyeltem, majd lenéztem a karórámra. Fél kilenc.

- Elég későre jár, nem gondolod? – kérdeztem és a karjaimat a mellem alatt összefontam.

- Csak egy ital, oké? – hihetetlen az a mosoly, beleillene egy Colgate reklámba, az már biztos. Egy nagyot sóhajtva ültem vissza a helyemre, ő pedig a velem szemben lévő helyre. Rendelt mindkettőnknek egy szakét, majd újra rám figyelt.

- Tudod, én holnap is dolgozom…

- Tudom, de csak tizenegykor kezdődik a tárgyalás, gondolom, addig pihenhetsz. – mondta felhúzott szemöldökkel. Nagyjából igaza volt, sőt teljes mértékben, úgyhogy a munka kifogás elég béna.

- Rendben, ez nem sikerült. – nevettem fel és csak az asztalt néztem. Gyerünk, találj valami témát, különben rohadt kínos lesz az egész. – Hogy-hogy a foci? – kérdeztem az első dolgot, ami eszembe jutott.

- Nagypapám tanított meg játszani, és sok meccsre is elvitt. Régen ő is focizott a Videotonnál. Aztán eldöntöttem, hogy én is ezzel szeretnék foglalkozni, hisz semmi más nem érdekelt. – mesélte, amit én nagyon figyelmesen hallgattam.

- És te most hol játszol? Külföldön, nem? – kérdeztem és próbáltam azt mutatni, hogy tudom is miről beszél. Ismerem a foci szabályait és a játékosokat is nagyjából, de ezeket a klubbokat nem tudom megkülönböztetni.

- Törökországban a Bursaspor-nál. – felelte. A pincérnő kihozta a két szakét és érdekesen figyeltem, hogy Balázs még csak rá se pillantott a nőre, pedig még én is megnéztem a melleit, úgy az arcunkba nyomta, bár gondolom csak az előttem ülő miatt.

- Azt hittem, hogy te egy ilyen nőcsábász vagy. – mondtam egy kis mosollyal és megemeltem a poharamat.

- Úgy nézek ki? Az baj, de nem ismersz. – összekoccintottuk a poharakat, majd belekortyoltunk az italba.

- Addig jó, amíg nem ismerlek, nem? – őszintén kérdeztem, hisz nem akarom olyan nagyon megismerni, úgyis csak ritkán találkoznánk. Kicsit felnevetett, majd rám nézett, egyenesen a szemeimbe.

- Ha azt nézted ki belőlem, hogy az egyéjszakás kalandokból élek, akkor nem jobb, hogy nem ismersz. – felelte, majd lehúzta az italt, amit egyébként nem szokás. – Ha lenne rá esélyed, akkor váltanál szakmát? – kérdezte.

- Nem tudom. Rengeteget tanultam azért, hogy ügyvéd lehessek és volt időszak, hogy az egészségemet kockáztattam. Reggel felkeltem, megittam egy bögre kávét, majd beültem az első órámra, utána pedig egy nap megittam hat energiaitalt, mert éjjel háromig tanultam. El is felejtkeztem hosszú ideig az evésről. Nem hiszem, hogy a kemény munkát képes lennék eldobni semmiért sem. – túl sokat beszélsz Olívia! Valamiért minden ismerkedést elrontok, ha élesbe megy, ha csak ketten vagyunk, ha a partner ellenkező nemű. Nem csoda, hogy eddig csak egy párkapcsolatom volt, de az is elsüllyedt, mint a Titanic.

- És ha elmehetnél egy olyan tanfolyamra, ami után az álmaid munkáját csinálhatnád? Nem jó úgy leélni az életedet, hogy olyan munkád van, amit nem szeretsz. Ezért ragaszkodtam a focihoz. Úgy gondolom, hogy félsz az újítások miatt. Szereted a megszokott környezetedet és ahhoz ragaszkodsz. Igazam van? – kérdezte. Kiakadhatnék, hogy túlságosan is sértő, amiket mondott, de ez így van. Megdöbbent, hogy ennyiből ki tudta szűrni és úgy elmondani, hogy ne bántson meg vele.

- Talán. – rántottam meg a vállamat és megittam az utolsó cseppet is.

- Én is utáltam, de megszoktam. – mondta hanyagul.

- Nem rossz érzés, hogy konkrétan pénzben mérnek? – kérdeztem.

- A játékomat mérik pénzben, nem engem. És az ajánlattól függ, hogy mások mit gondolnak, hogy milyen játékos vagy. Körülbelül a Bursaspor ötmillióért adna el más csapatnak. Az nem olyan rossz, de lehetne jobb is. Szerencsére nem engem mérnek pénzben, hisz nem érnék sokat. – nevetett fel.

- Ezt hogy érted? – kérdeztem összeráncolt homlokkal.

- Tegyük fel, hogy a maximum százezer forint. Te, amennyit mutattál magadból, úgy gondolom, hogy nyolcvannyolc ezer forintot érnél. De ilyet ugye bár nem lehet. A játékod viszont megérné a kilencvenöt ezer forintot. Hihetetlenül tudod irányítani az embereket, azt vettem észre. – nevetett továbbra is. Hihetetlen, de jól estek a szavai. Azt hittem, hogy valami arrogáns, beképzelt majom ez az ember, de kellemesen kellett csalódnom szerencsére.

- Kilencvenezer forint. – véletlen hangosan mondtam ki, amit gondoltam. Kérdőn nézett rám, mire csak legyintettem. Kicsit zavarba jöttem, ezért a hajamat a fülem mögé tűrtem. Lehet mást gondoltam róla még nem olyan régen, de most tényleg úgy érzem, hogy ő egy jó ember, el is felejtettem idáig, hogy egy sztár. Rengeteget beszélgettünk még, és sokat nevettünk is. Mindketten leakadtunk azokról a témákról, amiken először nagyon rágódtunk, én elfelejtettem, hogy ő egy porfi focista, ő pedig elfelejtette a problémáimat, amiket most megismert, legalábbis egy részüket. Addig-addig röhögcséltünk, hogy az egyik pincér jött oda szólni, hogy bezárnának. Ekkor körülnéztünk és már csak mi tartózkodtunk az étteremben. Ismét felnevettünk, ő kifizette az italainkat, mert a vacsorát ugyebár az öcsém állta, majd segített felvenni a kabátomat. Mikor ő is felöltözött, akkor elindultunk a kijárat felé, a karórámra pillantottam, ami már éjfélt mutatott. Basszus.

- Remélem nincs ellenedre, ha hazaviszlek. – mondta miközben kiengedett maga előtt.

- Hálás lennék. – mosolyogtam rá és bevártam. Nos, nem kellett csalódnom, a Deák tér éjjel is népszerű, csak inkább a szórakozni vágyóknak. Egy pár perces sétával elértünk az autójához. A szám is tátva maradt és teljesen lefagytam, bár mit is vártam. Egy nagyot sóhajtott majd elém állt.

- Tudom, hihetetlen, de ez nem változtat az elmúlt órákon. Imádom a luxusautókat, ezt tudnod kell, úgyhogy csak arra kérlek, hogy ne vágj ilyen fejet. – nevetett fel.

- Egy fekete Bentley Continental GT, hát mindjárt elhalálozok. – meglepetten pillantott rám, majd kinyitotta az anyósüléshez járó ajtót.

- Nem is tudtam, hogy szereted a kocsikat. – mondta.

- A nevelőapum és a húgom végett. – mondtam, majd megköszöntem. Becsukta az ajtót és gyorsan bepattant ő is. – Mikor elmentünk valahova, mikor még tinédzser voltam, akkor mindig az autókat nézték, hogy milyen szépek, főleg mikor egy-egy sportkocsi száguldott el mellettünk. Aztán rám ragadt. – nevettem.

- Nem is tudtam, hogy van mostohahúgotok, azt nem említette Ádám, mindig csak rólad beszélt. – mondta, amivel zavarba is hozott ismét.

- Igen, kettő is van. A nagyobbik, aki ugyanúgy autómániás, ő annyi idős, mint Ádi. A kisebbik meg tizennyolc éves. Hihetetlen, hogy mekkorák lettek. – ámuldoztam, először csak miattuk, aztán pedig a kocsi miatt. Én sosem fogom megtehetni ezt a luxust.

- És te hány éves is vagy? – kérdezte.

- Huszonöt. – sóhajtottam, hisz tizenhatodik születésnapomnál jöttem rá, hogy nem akarok felnőni. Sajnos nem sikerült megállítanom az időt. – Te pedig… Huszonnyolc? – tippeltem. Esküszöm.

- Ráhibáztál. Jelenleg annyi vagyok, de decemberben töltöm a huszonkilencediket. – felelte, ez után pedig már csak annyit mondtam, hogy hol lakom. Nem volt kínos csend az autóba, szerintem mind a ketten éppen feldolgozzuk a mai nap eseményeit, na meg nekem kicsit a végére már beütött a szaké. Nem akartam hazaérni, olyan jól éreztem magam mellette, pedig nem szabadott volna. Ő a sztár focista, én pedig az egyszerű lány. Nem vagyok se szőke, nincs műmellem és a póthajamat is elhagytam, egyszóval teljesen átlagos nő vagyok, nem olyan, aki kellhetne neki. Azt még én is tudom, hogy Zimány Lindával volt együtt sokáig, hát az a nő és én két külön világ vagyunk, nem én vagyok Balázsnak az esete. Behunytam a szemeimet és legközelebb csak akkor nyitottam ki, mikor éreztem, hogy megáll az autó.

- Köszönöm, hogy hazahoztál és a szakékat is. – motyogtam apró mosollyal.

- Nem tesz semmit. – felelte. – Holnap nyerd meg azt az ügyet, és gondold át még egyszer, amit az öcséd kért tőled. – mondta és egy biztató mosolyt küldött felém. Bólintottam egyet és kinyitottam az ajtót.

- Hát akkor, szia. – nem tudtam mosolyogni, még akkor sem mikor ő azt tette. A kék szemei csillogtak a piától, de talán kicsit a boldogságtól is. Kiszálltam és becsuktam az álomautó ajtaját, majd előkerítettem a kulcsomat, hogy be tudjak menni a kapun. Egy panelházban lakom a külvárosban. Csendes és mégis hamar bejutok a belvárosba, ezért praktikus, de majd ha egyszer lesz családom, mindenféleképpen egy családi házban szeretnék élni. Hallottam, hogy a motor még egy helyben búg, így elgondolkoztam. Felhívjam vagy ne? Elég későre jár és lehet, hogy félreérti, így is elég volt az eddigi. De mégis annyira jó volt a társaságában lenni, nem akartam egyedül felmenni. Visszafordultam, hogy felhívjam, de akkor láttam, hogy telefonál valakivel és az orrnyergét fogja. Egy nagyot sóhajtottam és inkább csak bementem a kapun. Ekkor meghallottam a motor búgását, ami egyre inkább halkabb lett.