7. Nélküled az életem

Sziasztok! Csak szeretnék bocsánatot kérni, hogy ez ilyen sirány lett, ne haragudjatok... :D

Vanessa Carlton - A Thousand Miles

Élni sem volt kedvem, Balázs már vagy három hete elment, de komolyan nem számoltam a napokat, annyit tudok, hogy ma már december huszadika van, várjunk, akkor már több mint egy hónapja elment. Eleinte minden nap beszéltünk, üzengettünk egymásnak, de ez már elmúlt, már egyikünk sem ír a másiknak, már abban is kételkedem, hogy hozzám vissza fog e jönni. Hogy betartja-e az ígéretét és elvisz a családjához. Sőt, lassan már teljesen biztos vagyok benne, hogy nem fog. A borospoharamat bámulva próbáltam kizárni Lili nevetését, mert éppen Tomival játszik. Ami őket illeti, a sütizés jól sikerült, a kislány imádja a csatárt, aki pedig a legjobb barátnőmet és ez szerencsére fordítva is igaz, tök jól egymásra találtak, ami miatt boldog vagyok. Az életem ugyan olyan unalmas lett, mint amilyen Balázs előtt is volt, és bár Zsófi próbált elrángatni valamilyen buliba, sőt még a régi osztálytársaimmal is találkoztam, attól még minden olyan egyhangú lett. Fájt hazamennem, mert egyedül voltam, a konyha volt számomra a pokol, hisz mindig eszembe jutott, hogy ott főztünk együtt és milyen jó volt. Elkeseredve bólogattam, ugyanúgy csak egy pontot nézve pislogás nélkül és belekortyoltam az isteni tokaji fehér boromba. Ez ma talán már a harmadik.

- Ne már Oli, ez ma már az ötödik egy huzamban. – akkor az ötödik, nem tok mindegy?

- Ja. – motyogtam, majd leraktam a poharat és elkezdtem nyilvánosan kínlódni, mint egy tinédzser. Ráborultam az asztalra és érdekes hangokat adtam ki.

- Szedd már össze magad! – szólt rám újra barátnőm, de elengedtem a fülem mellett.

- Hagyj szenvedni. – morogtam.

- Ugyan Olívia, úgy is visszajön. Írj rá. – próbálkozott be Tomi is, amin csak felnevettem. Felemeltem a fejemet majd rájuk néztem.

- Két napja írtam neki. Azóta is válaszol. – megráztam a fejemet majd felálltam. – Hazamegyek. Nem zavarlak titeket.

- Persze, hogy megint leidd magad? Ó, istenem, Oli, ez csak egy pasi és elmondásod szerint semmit sem érzel iránta, csak barátok vagytok! – akadt ki Kitti miközben vasalt.

- Hazudtam, oké? El vagyok veszve nélküle, úgyhogy hazafelé bemegyek egy boltba, veszek egy nagydoboz fagyit és otthon megeszem egy üveg bor mellett, illetve valami filmet is nézek. – döntöttem el, majd felkaptam magamra a kabátomat és a csizmámat is. – Szia életem. – mondtam és egy nagy cuppanós puszit nyomtam Lili arcára, aki felnevetett.

- Vigyázz magadja Oliva. – mondta majd integetett nekem.

- Hazaviszlek, oké? – állt fel Tomi, mire megráztam a fejemet. Nem kell hazavinni, hazatalálok, csak pár pohár bort ittam.

- Felesleges. – legyintettem egyet, majd elfordítottam a kulcsot a zárban.

- Ragaszkodom hozzá Olívia. – mondta Kitti, mire megforgattam a szemeimet és beleegyeztem. Visszamentem, hogy megölelhessem, de nem tudtam elengedni, mivel lefolyt egy könnycsepp az arcomon.

- Hiányzik. – suttogtam neki, mire felsóhajtott.

- Tudom. – mondta, majd elengedett, így a már kész Priskinnel indultunk le az autóhoz. Bepattantunk és már el is indult.

- Tudod, mi srácok szoktunk iszogatni együtt. Nem muszáj elhinned, amit mondok, de jobban bízhatnál benne. Biztosan rengeteg dolga van és…

- Ez nem mentség. Ha fontos neked valaki, akkor mindig szán rád pár percet és nem fekszik le úgy aludni, hogy ne tudja milyen volt a napod. Ti is legalább minden este beszéltek. – vágtam a szavába, mire megrázta a fejét.

- Dzsudzsi más. Fontos vagy neki, ezt szó szerint elmondta nekünk, igen, az öcsédnek is, de tudod ő másmilyen. Eddig egyéjszakás kalandjai voltak, mert Lindácska után nem tudott megbízni senkiben és nem is akart. És bár úgy tűnik, hogy ő a macsó belül fél, hogy megint helybenhagyják, ezért macsó. – mondta, mire nyeltem eget.

- Aha, de ez nem mentség. Én is félek bárkit is a bizalmamba helyezni, életem szerelme lemondott rólam és megütött, tizenhét évesen terhes lettem és kénytelen voltam elvetetni, ő pedig másodszorra is megtette és elment. Bántott és az óta sem mertem senkit a közelembe engedni, ez pedig már nyolc éve történt. Féltem Balázstól is, mégis elkezdtem közelebb engedni magamhoz. – szipogtam az emlékek miatt. A kezemet a hasamra tettem, majd fintorogtam egyet, mivel e miatt még mindig utáltam magam, de hát mit kezdjen egy tizenhét éves lány egy gyerekkel, aki még csak el sem tud tartani?

- Én ezt nem tudtam. Sajnálom. – suttogta.

- Ezt még Balázs sem tudja. Te vagy az első úgymond kívülálló, akinek elmondtam. – néztem rá és akkor láttam, hogy aggódott értem.

- Ha arra célzol, akkor nem fogom elmondani neki, se senkinek. – magyarázta, majd leparkolt.

- Reméltem is. Ameddig tisztességgel bánsz Kittivel és Lilivel, addig én is megbízom benned. Nem hiába mutattalak be neki. – elmosolyodtam, majd kiszálltam a kocsiból. – Köszi, hogy elhoztál. – mondtam, majd becsaptam az ajtót és elindultam a kapu felé. Kulccsal kinyitottam, majd vártam a liftet, mikor leért, akkor Ádi szállt ki belőle. Meglepődtem eléggé, ahogyan ő is.

- Hé, téged kerestelek. – mondta, majd megfogta a liftajtót.

- Hát, itt vagyok. – mondtam és belöktem a liftbe. Felmentünk az ötödikig, majd alig három perc alatt kinyitottam az ajtót.

- Te ittál? – kérdezte, miután beengedtem és bezártam mögötte. Lerúgtam magamról a csizmámat és ledobtam a földre a kabátomat.

- Kicsit talán. – rántottam meg a vállamat és bementem mellette a konyhába, de már elfelejtettem, hogy miért is mentem oda be.

- Liv, ugye nem Balázs miatt? – kérdezte aggódva és megtámaszkodott a konyhapultnak, úgy ahogy legelőször tette a sztár focista. Oldalra néztem majd egy nagyot sóhajtottam és megöleltem az öcsémet és a mellkasába fúrtam az arcomat. Kezei a hátamra tévedtek és úgy simogattak.

- Két napja írtam neki, de nem ír. Nem érdeklem már őt. – motyogtam szomorúan. – Nem fog visszajönni hozzám. – szipogtam, de azért próbáltam visszatartani a könnyeimet.

- Biztos vagyok benne, hogy visszajön. – mondta és adott egy puszit a fejem tetejére. – Menj, pihenj egy kicsit.

- Nem vagyok álmos. Jól vagyok. – mondtam és elengedtem őt, majd töltöttem magamnak egy pohár vizet, amit egyből legurítottam és máris sokkal jobban lettem.

- Szeretnék beszélni veled valami fontos dologról. – mondta és elharapta a mondat végét.

- Baj van? Ugye nem terhes Zsófi? Ha igen, az nagyszerű, én mellettetek állok! – szinte felpörögtem.

- Nem, dehogy is. Semmi ilyesmi. Tudod, négy nap múlva leszünk együtt négy éve.

- Ú, ilyen hamar telik az idő? Már négy éve? – meglepődtem és leültem egy székre, még a végén hátast dobok, ha kijelenti, hogy megkéri a kezét.

- Igen. – nevetett fel. – Én vettem egy lakást, és a kulcsokat négy nap múlva szeretném odaadni neki. Úgy gondoltam, hogy az eljegyzés még korai lenne, hisz még a középiskolát sem végeztük el, majd utána ráér, de eldöntöttem, hogy szeretném összekötni az életünket valahogy. Én teljes szívemből szeretem ezt a lányt. – mondta, amin megkönnyeztem. Olyan szinten büszke voltam rá, hogy azt ki sem tudom fejezni. – És amiért most itt vagyok. Szeretném, ha megnéznéd, illetve, mivel elvégeztél egy ilyen enteriőr bigyós tanfolyamot, szeretném, ha elmondanád, hogy te hogyan képzeled el. Tudom, hogy mikor a nappalidat festettük, akkor Zsófi elmondta, hogy ő milyen színekben képzeli el majd a saját lakását, úgyhogy szeretném, ha segítenél festeni is. – mondta, amin meglepődtem, de egyből rábólintottam.

- Oké, csak átöltözöm. – mondtam és már be is rohantam a szobámba. Egy régi mackó nadrágot vettem fel és egy elnyúlt trikót, majd visszaszaladok az öcsémhez.

- Huh, ez gyors volt. – nevetett majd felállt és elindult a bejárati ajtó felé. Felkapkodtuk a csizmáinkat és a kabátjainkat, majd elindultunk.

A lakás, amit Ádi vett, alig öt percre volt tőlem, ezért gyalog tettük meg az utat, amit nem bántam, kellett már a friss levegő, na meg elég jó lesz, ha csak öt percet kell sétálnom egy csajos buliért. Láttam Szalai autóját lent, úgyhogy kétségtelen volt, hogy ő is itt van, talán Zoé is. Első emeleten volt a lakás, amiért áldottam az eget, mert nem volt lift. Ádám benyitott, majd többes számban köszönt, tehát Zoé is itt van. Két puszival köszöntöttem őket, majd csodálkozva néztem szét.

- Ez egyszerűen fantasztikus! Már látom is magam előtt. – mondtam mikor már körbejártam a lakást közben pedig végig éreztem Szalai tekintetét rajtam. Biztosan azt figyeli, hogy mennyire vagyok magam alatt. – Erre inni kell! – mondtam, de eszembe jutott, hogy még hűtő sincs.

- Persze, te ma már eleget ittál. – mondta az öcsém, mire megforgattam a szemeimet.

- Nem ittam sokat. – mondtam. – A hálószobátoknak pirosat képzelne el, mert az tüzes szín és ez jut eszébe a kapcsolatotokról. A nappali mindenféleképpen kapucsínó színű legyen sötétbarna bútorokkal és fehér szőnyeggel. A konyhára azt hiszem szürkéskéket mondott. – kezdtem el terelni a témát, mert zavart Szalai, ahogy engem nézett az óta amióta beléptem ide.

- Remek, a nappalit én is tudtam, úgyhogy azt már megvettem. Szerintem ma elég lesz ennyi. Kipakoltunk mindent a létrától kezdve a legkisebb ecsetekig. A telefonomat leraktam a létrára, amíg kibontottam egy ecsetet, mert bevállaltam, hogy az ablak mellett én festem le, hogy ne legyen annyira olyan, persze előtte leragasztom a széleit nehogy mégis elhibázzam, ekkor pedig elkezdett csörögni a telefonom. Mindenki felém kapta a fejét, közelebb mentem és akkor megláttam Balázs nevét. Egy nagyot nyeltem és csak néztem.

- Vedd fel. – mondta Zoé mosolyogva, de csak megráztam a fejemet és lehalkítottam, hogy ne szóljon. Szalai megforgatta a szemeit, majd kikapta a kezemből és felvette.

- Csá, itt Szala. Mizu? – kérdezte és az egyik ajtófélfának támaszkodott. – Na, az fasza, az fárasztó lehetett. Olívia? Ő jól van. – nézett rám mire határozottan ráztam a fejemet, hogy nem akarok beszélni, még könyörögtem is neki. – Hogy miért nem adom? Nagyi vett egy lakást Zsófinak meg magának és most elmentek festékért a telefonját pedig itt hagyta. – mondta, mire felsóhajtottam. – Látszik, hogy hiányzol neki. Jól van Dzsudzsi, vigyázz magadra, nemsokára találkozunk. – mondta Szalai majd letette. Semmit nem mondtam neki, csak az ablakhoz fordultam és letöröltem egy könnycseppemet. Miért nem vettem fel?

- Látványosan szenvedsz. – jelentette ki Zoé és kinyitotta a festéket.

- Szálljatok le rólam. Jól vagyok. Elment, én meg élem az életemet. Most szeretnék örülni az öcsém boldogságának és nem Balázsról beszélni.

- Na, jó, mi elmegyünk kicsit a konyhába. – mondta angyalian Zoé, majd magával húzott. – Szeretnéd, ha elmennénk valamerre? Arénába vagy valami? – kérdezte kedvesen.

- Dehogy, jól vagyok, mondom.

- Figyelj, szerintem az elég biztató jel, ha már bejelentett téged a szüleihez, hogy plusz egy főt várjanak. – mondta kis mosollyal, mire ledöbbentettem.

- Attól még meggondolhatja magát. – sóhajtottam fel, de legbelül valamiért én is bíztam benne.

- És mit vettél neki születésnapjára? – kérdezte kíváncsian, mire eltátottam a számat.

- Honnan veszed, hogy vettem bármit is? – összeráncolt homlokkal vártam a válaszét, mert ez nagyon is érdekelt.

- Talán mert én is lány vagyok és történetesen nem olyan hülye, mint te. Szereted őt. – köpni-nyelni nem tudtam Zoé miatt, kicsit haragudtam is, mert lehülyézett, de az az utolsó két szó teljesen a földbe tiport.

- Én… - nem tudtam mit mondani, a szívem zakatolt és csak Zoét néztem. Komolyan beleszerettem volna? Ilyen hamar? Nem, ez csak egy kötődés, csak kötődöm hozzá. Visszamentem a nappaliba, a srácok érdekesen néztek, de nem érdekelt, csak, hogy halhassam a hangját. Tárcsáztam a számot, de végül csak a sípszót hallottam. Nem vette fel. Egy nagyot sóhajtottam és a táskámból elővettem a Balázsnak szánt ajándékomat, majd megmutattam Zsófinak. Egy fekete bőr karkötő, a két szélén a magyar zászló volt ott, és bár nem volt nagy durranás a kinézete, a lényege eldugott, mivel csak az alján van egy üzenet. „Bármilyen nehéz is lesz, de én melletted leszek. Mindig.”

A számat rágcsáltam figyelve Zoé reakcióját, és szerencsére mosolygott, ezért megnyugodva sóhajtottam fel majd mielőtt a srácok is szemügyre akarták volna venni, elraktam.

Már december huszonkettedike van, állítólag Balázs holnap érkezik meg, ezért egyre idegesebb lettem és a már színekben pompázó lakás sem tudta lekötni a figyelmemet. Büszke voltam az öcsémre és egyben hihetetlen boldog is mivel ők tényleg szerelmesek és lehet nemsokára meg is kéri Zsófi kezét. Bár anya kicsit tart attól, hogy ez túl korai, mert még gyerekek, én nem gondolom, hisz már nagyon rég óta együtt vannak, és tényleg szeretik a másikat. Épp Kittivel, Lilivel és Tomival voltam a WestEnd-ben karácsonyi ajándékokat nézni, persze, én már régen megvettem a kis apróságokat, csak Kitti hagyta az utolsó pillanatra. Lilivel úgy döntöttük, hogy hagyjuk az anyukáját vásárolni és Tomit szenvedni mellette, mi addig mekiztünk és bementünk két játékboltba is, ám arra nem számítottam, hogy ez egy átverés. Amint kimentünk a legós boltból Kitti és Tomi valakivel beszélgettek, és az a valaki Dzsudzsák Balázs volt. Egy nagyot nyeltem. Tehát visszajött. Leraktam Lilit, aki egyből Tomihoz futott nevetve, hogy bekajáltam az anyukája bénaságát, ekkor pillantott rám Balázs is. Túl hirtelen ért, hogy ott állt előttem teljes életnagyságban, nem tudtam, hogy mit is kéne reagálnom. Hirtelen, ahogy a szemeibe néztem, mintha megszabadultam volna attól a nyomortól, amit az óta éreztem, mióta elment. Örültem, mert tényleg visszajött, hozzám, egy nappal előbb. Kis mosollyal az arcomon indultam meg és karoltam át a nyakát. Csak öleltem, mintha semmi sem történt volna több, mint egy hónapig, mintha minden nap beszéltünk volna és mintha én nem lettem volna annyira depressziós miatta.