8. Csillogó szemek

Sziasztok! 

Tudom, ezer éve nem volt rész, nincs is mentségem, egyszerűen annyi, hogy kifogytam az ihletből. Viszont eszembe jutott egy másik történet Priskinhez, úgyhogy erőt vettem magamon és megírtam ezt a rövidke részt, ami a fele az eddigieknek, de úgy voltam vele, hogy inkább kevesebb, mint semmi és mindent sikerült beleírnom úgy, ahogy szerettem volna! 

Köszönöm a türelmet, jó olvasást! xx
#HUN

Justin Bieber - Let Me Love You (From Fifty Shadey Darker)

Újra és újra át kellett néznem a lakást, hogy mindent elcsomagoltam-e, de valószínűnek tartom, hogy ennél több cuccal fogok hazaérkezni.

- Biztos mindent elraktam? – már nem akartam tovább járkálni, mert úgyis megakadna a szemem még valamin. Áramtalanítottam az egész lakást, a redőnyöket leengedtem és egy értékes dolgot sem hagyok bent. Kitti és Zsófi, már a bejárati ajtóban toporzékoltak az én bőröndjeim mellett.

- Jesszusom, ez csak a lakás, egy hét múlva már jövünk haza, mert a dolgok nem úgy alakultak, ahogy azt a sztárocskáink képzelték. Ne aggódj már. – sóhajtott fel Zsófi. Igaza volt, ideje lenne indulni, mert el fogunk késni, főleg, mert Zoé már lent várt minket a kocsinál, anyukám fog kivinni minket a reptérre és ő sem valami türelmes fajta.

Végül sóhajtva sikerült kilépnem a háztömbből, az autóba bevágtuk az én cuccaimat, teljesen tömve voltunk, így a fél órás út is sokkal többnek tűnt. Könnyes búcsút vettünk anyukámtól, aki megvárta, amíg eltűnünk a terminálban, és én is azt vártam, hiszen rengetegen voltak. Fél óránkba telt mire becsekkoltunk, aztán ugyan ennyibe, amíg a cuccainkat átnézték és felrakták a gépre, utána egy utolsó ellenőrzésen túlesve végre felülhettünk a gépre. Két óra és a reptéren vagyunk, körülbelül három óra múlva pedig becsekkolhatunk a hotelbe is. Nehéz választás volt, hogy melyik meccsre jöjjünk ki, mivel Storck szigorított, és csak egyre finanszírozzák a családtagoknak a teljes ellátást, ezért úgy döntöttünk, hogy a portugálok elleninél nagyobb szükségük van ránk. Alig várom, hogy porig alázzuk Ronaldo-t.

A három órás tippem helyett négy hosszadalmas óra után szálltunk ki a taxiból, majd beléptünk a hotelbe, ahol először Bödét láttam meg. Mosolyogva intett felénk és hozzánk sietett.

- Azt hittük soha nem érkeztek meg. Egy órája lett vége az edzésnek, most kis pihi, aztán délután is lesz egy, de az este a miénk. Segítsek valamit? – túl van pörögve, nem volt elég fárasztó az edzés ezek szerint.

- Nekem leszakad a kezem. – sóhajtott fel Kitti.

- Alá kell írnunk a recepción valamit? – kérdeztem Bödét, aki csak bólintott. – Akkor megyek beszélni, majd ha intek, akkor gyertek aláírni. – a lányok bólintottak én pedig odasétáltam a recepciós hölgyhöz. Minden erőmet és tudásomat belefektettem, hogy a francia kiejtésem helyes legyen. Szerencsémre a hölgy megértett, csak kérte a szobák számát, amik ugyan fel voltak írva nekem egy lapra, de első évben nem tanultam meg a számokat, mert hatvankilenctől felfelé már szorozni meg összeadni kellett őket, mert nincsen külön nevük, ezért inkább csak felé nyújtottam a darab papírt. Mosolyogva kereste ki a papírokat és elém rakta, intettem a lányoknak, aztán gyorsan aláfirkantottam, majd ők is egyesével. A recepciós kedvesen jó pihenést kívánt, amit mindannyian tudunk, hogy nem így lesz.

- De csinos valaki. – erős kezek fonódtak a derekam köré, a mellkasa szorosan simult a hátamhoz a lehelete pedig súrolta a nyakamon a bőrt, amitől kirázott a hideg.

- Balázs. – suttogtam és a kezeimet az övéire raktam. – Hiányoztam? – kezdem átvenni a stílusát, ilyeneket ő szokott kérdezgetni, de most fordult a kocka.

- Nagyon. – puszilt bele a nyakamba. – Vigyük fel a cuccaidat és a délutáni edzésig ki sem akarok kelni az ágyból, te pedig mellette leszel, oké? – nevetve beleegyeztem, aztán felé fordultam, a kezeimet a nyaka köré kulcsoltam és úgy néztem rá.

- Csináljatok is már valamit, unalmas, hogy mindig csak egymást bambuljátok. – szólt oda Szalai, mire megforgattam a szemeimet aztán öcsémet kerestem, aki épp puszit adott Zsófi homlokára majd felém fordult. Felcsillantak a szemei, ahogy gondolom nekem is, kiszabadultam Balázs szorításából és drága öcsém nyakába ugrottam. Sosem hiányzott még ennyire.

- Annyira büszke vagyok rád! Hiányoztál!

- Te is nekem, örülök, hogy végre itt vagy te is és Zsófi is. – adott egy puszit az arcomra, aztán barátnője cuccaiért nyúlt, illetve a kezéért és úgy indultak el. – Menjünk kajálni valamit, fél óra múlva itt tali. – motyogta még aztán eltűntek, viszont ekkor érkezett meg Priskin, aki egy aranyos csókot nyomott Kitti ajkaira.

- Balázs, én is ennék valamit. Tudod, van egy süti, ami isteni és csak Franciaországba lehet kapni, olyan mint a mennyország. Légyszi keressünk olyat. – néztem rá kérlelve. Láttam, hogy csalódott, amiért nem csak az ágyba fogunk feküdni, de beleegyezett végül. Megragadta a bőröndömet, így aztán hatan szálltunk be a liftbe és az ötödik emeletre mentünk. Hangzavar volt, ó még mekkora, aztán hirtelen egy cipő repült át az egyik szobából a másikba. Értetlenül néztem, hogy mi történik itt és féltem a folyosón közlekedni, még a végén egy tévét vágnak hozzám.

- Akkor fél óra múlva lent. – intett Szalai, és ők a másik irányba indultak, míg mi Priskinékkel a repülő tárgyak felé.

- Németh nem talál egy pár dolgot. – vakarta a fejét Tomi, ez egy értelmes magyarázat is lehetett volna, de mg mindig nem értettem, hogy miért a másik szobába dobálja a cuccokat. – A menyasszonya este érkezik és megígérte neki, hogy elviszi étterembe, de nem igazán hozott semmi odavaló cipőt. – magyarázta tovább.

- Ó, és még kiknek a kije jön? – kérdezte meg Kitti.

- Gulácsi, Gera, Stieber, Korhut, Nikolics és Király párja, meg Kádár anyukája, na meg ti. – sorolta Balázs, aztán megállt a százhuszonhetes számú ajtó előtt, míg Kittiék mentek tovább.

- Minjdárt jövök, csak Zsófinál maradt a telefonom. – morogtam és átfutottam a folyosó másik oldalára, bekopogtam, de Zsófi épp akkor indult meg a telefonommal a kezemben. Felnevettünk, aztán elvettem tőle.

- Remélem Olívia, most már dűlőre juttok Balázzsal. Elég idegesítő, hogy odáig vagytok egymásért már több mint fél éve, de még mindig nem vagytok együtt. – hát igen, a kapcsolatunk törhetetlen volt, de nem mertem bevállalni a távkapcsolatot, ezért pár csókon kívül más nem történt. Igaz tényleg szeretem őt, ezt ő is tudja, de nem állok készen arra, hogy miatta eldobjam az otthoni életemet, vagyis akkor még nem álltam készen.

- Eléggé kanos már szerencsétlen, szerintem egy jól kinéző tortára is felizgulna már. – rosszul estek öcsém szavai, mármint a jelentésük bántott, hogy Balázs szenved miattam. Csendben fordítottam hátat nekik és lassan indultam vissza, útközben pedig mindenkinek beköszöntem, már akinél nyitva volt az ajtó. Beléptem a szobánkba, Balázs már az ágyba feküdt, mosolyogva pillantott rám. Lépnem kellene felé, ő már rengetegszer megtette az első lépést, és már nem is tudom, hogy mitől félek, de egyszerűen nem tudom kimondani neki azt, hogy szeretem, mikor már egyszer megtettem. Most majdnem két hónapig nem láttam és szörnyen hiányzott, most pedig olyan boldognak és felszabadultnak érzem magam egészen addig, amíg eszembe nem jut az öcsém mondata. Beültem mellé, direkt nem feküdtem, úgy éreztem, hogy most azonnal kellene erről beszélnünk, de az első lépést most sem mertem megtenni, amiért átkoztam is magamat.

- Mi a baj? – kezdte el simogatni a hátamat, de nem bírtam elviselni az érintéseit, ezért arrébb ültem. – Olívia?

- Én örülök, hogy itt vagyok veled, de ez nem változtat azon a tényen, amiről egyszer beszéltünk mielőtt visszamentél volna a törökökhöz. Én nem…

- Ne mondd ki inkább. Nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne dönteni. Én nem kötelezlek semmire, te mondtad, hogy ha egyszer össze is jössz velem, akkor azt nem párkapcsolatban. Én várok Olívia, kibaszottul csak várok, de nem történik semmi. A testem már a látványodtól bizsereg, de a kérésed miatt nem teszek semmit! Nem kérek sokat, csak, hogy rohadtul téged akarlak mindenestől. Érdekes, hogy Szalainak és Zoénak sosem voltak ilyenekkel gondjaik, ahogy Nikolicsnak és Nórinak sem, vagy sorolhatnám még. Ők a régi életüket tették kockára, azért akiket szeretnek. Ha tényleg annyira szeretnél, mint ahogy azt állítod, akkor velem jönnél. Én szeretlek téged Olívia, de most már ideje lenne döntened, mert nem fogok többet rád várni, akármennyire is fáj. Az EB után én ismét elmegyek, és ha nem jössz velem, akkor ennyi volt. – és a stílusos ajtóbecsapás sem maradhatott el. Összerezzentem miközben próbáltam a könnyeimet elnyelni, kevés sikerrel. Hirtelen felindulásból feltéptem az ajtót, ő pedig még a folyosón sétált.

- Ha tényleg annyira szeretsz, mint mondod, akkor kurvára megértenél, de te csak magadra gondolsz és az idióta karrieredre! Fulladj bele a hírnevedbe Dzsudzsák Balázs! – kiabáltam utána, de nem reagált rá, csak besétált az egyik szobába, aminek az ajtaját szintén becsapta. A francba!

- Oli… - a fiúk egyesével dugták ki a fejüket, az öcsém aggódóan nézett rám, én pedig csak mérgesen bámultam rá, mintha őt hibáztatnám.

- Ez mi volt? – kérdezte halkan, megszeppenve Kleinheisler. Csak megráztam a fejemet és én is becsaptam az ajtót. Ledőltem az ágyra és csak sírtam. Miért kellett így végződnie ennek? Lent olyan jó volt ahogyan átölelt, nyílván ez most az én hibám volt, mert felhoztam az egészet.

Kicsit nyugodtabb fejjel már úgy gondolom, hogy ő teljesen megértett engem csak én őt nem. Én voltam az egyetlen önző ember az elmúlt fél évben, és nekem kellene belefulladnom az idióta ügyekbe. Már sötétedett, nem mentem kajálni, és mikor visszaértek átöltözni, akkor megkértem Némót, hogy hagy menjek át hozzájuk addig, legalább megismertem a gyönyörű menyasszonyát, Zsókát, aki pedig bemutatott többek között Gulácsi feleségének, Diának is. Mikor elmentek edzésre a srácok, akkor már majdnem elindultam a bőröndömmel, de végül meghátráltam. A lányok jól észhez térítettek, hideg vizet is kaptam, szó szerint. Ha el akarom veszíteni Balázst, az egyetlen olyan embert az életemben, aki elvisel engem, mint barátnőjét, akkor nagyon jó úton haladok.

Már este nyolc óra volt, épp végeztem a fürdéssel és a testápolóval kentem be magamat. Tudtam, hogy ezt ma még le kell játszanunk, nincs más választásunk, csak most már tudom, hogy a félelmeimre hallgattam és ezért én vagyok az egyedüli hibás. Fél óra múlva nyílt az ajtó és lépett be rajta Balázs egy kis dobozt fogva. Leraktam a telefonomat és egy nagyot nyeltem. Most vagy soha.

- Sajnálom Oli. Amiket a fejedhez vágtam, azok nagyon durva dolgok voltak. Nagyon szeretlek, úgyhogy vettem neked olyan sütit, amit ma miattam nem tudtál enni. Ádi mondta, hogy ez az a bizonyos mennyország. – motyogta és felém nyújtotta. Felnyitottam a dobozt és tényleg az volt. Kicsit elmosolyodtam aztán letettem az éjjeli szekrényre.

- Köszönöm. – suttogtam és közelebb mentem hozzá. – AZ egyedüli hibás én voltam Balázs. Akármennyire is rossz volt, de kellett ez a veszekedés, kellett az, hogy itt legyünk Lyon-ba két hónap után. Szeretlek, és nem akarlak elveszíteni, úgyhogy írtam anyának, hogy eldöntöttem a dolgokat és akár hova is fogsz menni én követni foglak. – megfogtam a kezét és megszorítottam, ezzel is bizonyítva, hogy tényleg eldöntöttem. – Sajnálom, hogy önző voltam és nem szeretném, ha belefulladnál a sikeredbe, meg sehova ne fulladj bele. – felnevetett és belehúzott az ölébe.

- Te vagy a legcsodálatosabb Oli. – adott egy puszit az orromra majd a számra.

- Egy tízes skálán mennyire vagy kiéhezve? – kérdeztem egy pajkos mosollyal, mire felcsillantak a szemei, de egyben nagyot is nyelt.

- Százezer. – suttogta. Elmosolyodtam és igazán lassan megcsókoltam, amivel elvettem az eszét, máris eldöntött az ágyon és felette voltam. A csillogó szemeibe néztem, amelyek mérhetetlenül boldogok voltak, és ameddig ezek a gyönyörű kék szemek így fénylenek, addig én is teljes mértékben felhőtlen leszek.