Karácsonyi Különkiadás - Minden, amire szükségem van az már az enyém

Sziasztok! 

Igaz nem résszel jöttem, hanem egy karácsonyi ajándékkal nektek és a két főszereplőnk szemszöge mellé beraktam egy nagyon nagyon jó barátnőm, legfőbb támogatóm karakterének a szemszögét is és próbáltam valami elfogadhatót alkotni! A sztori 2017-ben játszódik. Remélem tetszett nektek, igyekszem a résszel is, bár majd csak karácsony után fogok tudni írni tovább. Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok, egyetek és pihenjetek sokat!

Olívia szemszöge:

Ma van szenteste, úgyhogy ma megyünk karácsonyfát venni. Pici Zorát az apukája öltöztette fel a téli felszerelésébe, viszont én cipeltem, ugyanis babakocsiba nem fogom berakni, mikor csak a tömeg van kint és ezzel mindenkit, még magamat is felidegesíteném. Balázs bezárta az ajtót, közben mi hívtuk a liftet. Picikém még csak most kelt fel és most szoptattam meg, de akkor is még félig aludt. Már fél éves, úgyhogy egyre többet próbál beszélni, persze csak gügyög össze-vissza. Egyszerűen boldoggá tesz, ez az anyaság a világ legjobb dolga!

Balázs mellénk érkezett és megsimogatta kislánya arcát, a fejét fáradtan a vállamra helyezte és úgy nézett apukájára.

- Kiskirálylány, ideje felébredni! Apu vesz karácsonyfát! Igaz még azt sem tudod mi az, na, mindegy. – nevetett fel majd egy puszit nyomott az én fejemre. Beszálltunk a liftbe, ami szintén fel volt díszítve, ahogyan a folyosók is. Kint megcsapott a hideg, ezért Zora fejére raktam még a kapucniját is, mire elkezdett gügyögni.

- Nem kell túl nagy fa Balázs, holnap úgyis megyünk haza. – mondtam neki miközben ő átkarolta a derekamat.

- Tudom, ezt már megbeszéltük. És akkor holnap megyünk először az én szüleimhez, aztán holnapután a te családodhoz és este jönnek még Szaláék, jól tudom akkor? – kérdezte érdeklődve.

- Igen, de lehet, hogy akkor átjönnek még az öcsémék is. – mondtam és megsimítottam kisbabám arcát. Hamar a vásárhoz értünk, ahol rengetegen voltak, így inkább mondtam Balázsnak, hogy ő menjen előre, mi pedig megyünk utána. Hamar megtaláltuk a fát, úgyhogy indultunk is haza, mivel minden más már megvolt. Én eleinte nem is akartam ide fát állítani, de végül sikerült Balázsnak meggyőznie róla és ő is fogja feldíszíteni, én pedig összedobok valami egyszerű dolgot.

Otthon gyorsan felállította a fát, viszont inkább Zorával játszott a díszítés helyett én pedig végig főztem a délutánt, aztán elvittem a picikét aludni kicsit.

Az abu-dzabi-i lakásunkban megünnepeltük a szentestét, még Balázs keresztlányát is meglátogattuk, másnap pedig egyből elindultunk Magyarország felé, Balázs anyukája vett fel minket a reptéren és Nyírlugos felé száguldottuk. Teletömtük a hasunkat, aztán ajándékoztunk, Zora pedig el volt kényeztetve, hiszen rengeteg mindent kapott és még nincs is egy éves, de látszott rajta, hogy örül mindennek, hiszen az összes játékával, még a ruháival is, egyszerre játszott. Hihetetlenül boldognak éreztem magam, hisz a lányom boldog, a párom boldog és én is az vagyok ezért.

Másnap hazajöttünk Pestre és az én családomnál voltunk, persze Ádi a végtelenségig kényeztette keresztlányát, amit mosolyogva néztem végig.

- Nagyon szerencsés, hogy ilyen családba csöppent bele. – mondta Balázsnak, miközben ő hátulról átkarolt és egy puszit nyomott a vállamra.

- Mi pedig még szerencsésebbek vagyunk, hogy van nekünk. – suttogta, a leheletétől pedig kirázott a hideg. Még mindig hihetetlen dolgokat tud kiváltani belőlem és ezért napról napra egyre jobban szeretem őt.

- Zsófi, nem akarsz gyereket? – kérdezte anyu mosolyogva. A lány reakciója megért minden pénzt, hirtelen lefagyott és a szemei is kitágultak majd az öcsémet nézte, aki felhúzott szemöldökkel várta a választ, de közben védte Zorát, mivel a húgaink is akartak vele játszani, de Ádi nem akarta.

- Még korai lenne. – dadogta össze-vissza, ami kicsit vicces volt.

- Ó, én mikor annyi voltam, mint te, akkor már terhes voltam Olíviával. – nevetett fel anyu, én pedig büszkén kihúztam magamat. – Ne örülj annyira, borzasztó gyerek voltál. – mondta flegmán, mire az állam a padlót súrolta.

- Anya! Hogy mondhatsz ilyet? – kérdeztem elképedve, de aztán elnevettem magam mikor egy puszit küldött nekem. Zora kezdett kicsit nyűglődni, pedig nagyon szereti a kereszt apját és imád is vele játszani, de gondolom éhes, hisz már három óra van. Ádi szomorúan adta oda nekem a kislányomat, aki már rugdosott és kapálózott felém, aztán mikor a karjaimba vettem, akkor csak a vállamra hajtotta a fejét és szorosan belém kapaszkodott. Ez az egyik legjobb érzés a világon, ha van egy gyereked. Megetettem, aztán lassan elindultunk Balázs pesti házába, én pedig elkezdtem főzőcskézni, míg Bazsi Zorát altatta. Összedobtam egy kis halászlevet, aztán halat és csirkét paníroztam azokhoz pedig mindenféle köretet készítettem. Az öcsémék hamar jöttek utánunk és a panírozásba be tudtam vonni Zsófit, így sokkal gyorsabban haladtunk, Balázs is kikapcsolódott kicsit Ádival, valami meccset néztek.

- Mikor lesz esküvő Zsófi? – kérdeztem nagy mosollyal.

- Ezt én is kérdezhetném… - nézett rám felhúzott szemöldökkel.

- De neked már megkérte a kezedet az öcsém. – ekkor csengettek, a srácok pedig kisebb veszekedés után, de kinyitották az ajtót. Észre sem vettem, hogy már kezd sötétedni, lassan pedig a halászlé is kész lesz. – Balázs! – kiabáltam ki neki, ő pedig hamar megérkezett, mármint fogjuk rá.

- Mondjad Kincsem. – jött egyre közelebb.

- Be tudnád fejezni a csirkeszárnyakat? Alig pár darab van és Zsófi is segít, ha megkéred…

- Na-na-na! Én ehhez nem értek, miért nem te csinálod? – kérdezte miközben inkább feltartott kezekkel hátrált. Na, ez rosszul esett. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, aztán a kezemben tartott villát levágtam a földre.

- Most lett elegem. Már napok óta csak főzök vagy takarítok, te pedig csak pihenteted a seggedet! Oké, szezonban megcsinálok mindent nyafogás nélkül, hogy neked és Zorának a legjobb legyen, de most kurvára nincs foci! Csak annyit kértem, hogy ezt a három darab húst rántsd ki! Kezdem úgy érezni magam, mint egy bejárónő, aki csak dolgozik, a férje pedig csak szórakozik! – ekkor a bébiőr jelzett, de a nélkül is hallottam azt a kétségbeesett sírást. Balázshoz vágtam a konyharuhát és gyors tempóval egy futó köszönés után már a lányomat nyugtattam, aztán visszamentem a konyhába, ahol Balázs csinálta a húsokat, de nem szóltam semmit, csak a már előre kikészített anyatejet kezdtem el melegíteni, aztán a nappaliban a kanapéra ültem, elhelyeztem Zorát az ölemben és elkezdtem etetni. Letöröltem a szemei körül a könnycseppeket és úgy néztem, ahogyan befalja az anyatejet.

- Ne haragudjatok, csak úgy érzem, hogy egy napnak inkább harminc órásnak kéne lennie. – néztem Szaláékra, akik csak legyintettek egyet.

- Minden rendben köztetek? – kérdezte meg félve Zoé, erre mindkét Ádi felkapta a fejét.

- Persze. – válaszoltam szűkszavúan és inkább a kislányomat néztem, aki még mindig az alvós ruhájában volt. Miután befejezte, megbüfiztettem és érdeklődve néztem Zoéra. - Szeretnéd átöltöztetni? – kérdeztem kis mosollyal.

- U, lehet? – csillantak fel a szemei, mire bólintottam. Felálltunk, aztán visszamentünk Zora ideiglenes szobájába, megmutattam, hogy milyen ruhákból választhat, amíg én kicserélem a pelusát. – Mi volt ez lent mikor megjöttünk? Tényleg ennyire rossz a helyzet? – kérdezte aggódva, mire felsóhajtottam.

- Csak felgyülemlett bennem minden eddigi. – mondtam szomorúan, mikor végeztem a peluscserével a félig pucér kislányt jól magamhoz szorítottam volna, hogy ne fázzon, de ő nem akarta.

- Miért sírsz? – kérdezte ijedten Zoé és a kezeiben tartott babaruhákat az ágyra dobta és úgy simította meg a karomat.

- Csak néha úgy érzem, hogy borzasztó ember vagyok, hogy nem vagyok elég jó, mint barátnő és mint anyuka. – szipogtam, ő pedig egyre inkább csodálkozva nézett rám, de nem mondott semmit. – Néha azt kívánom, hogy bár ne született volna meg Zora és ez borzasztó. Annyira nehéz, hogy otthon minden nap főzök, mosok, takarítok, bevásárlok, papírokat intézek. Kint nincs egy barátom sem, ezért kiruccanni sem tudok, olyan egyedül érzem magam és mikor Balázs hazaér, akkor felzabál mindent és ledöglik a kanapéra, kicsit játszik Zorával és jön az este aztán minden kezdődik elölről. Szeretem Balázst és szeretem Zorát is, de ez túl sok már. – mondtam könnyezve, aztán megpusziltam kislányomat.

- Oli, ezt tudja Balázs? – kérdezte aggódva, mire megráztam a fejemet. – Én tudom, hogy nehéz, igaz nekünk nincs babánk. Lehet, el kellene mennetek most valahová nyaralni, kikapcsolódni. – adta a tanácsot, ami nagyon jól hangzott és örülnék is neki, talán az lehetne a megoldás. Szaporán bólogattam és odaadtam Zorát Zoénak.

- Olívia.. ez..- behunytam a szemeimet és egy nagyot sóhajtottam. Mint a filmekben komolyan, Balázs valószínű az egészet hallotta.

Balázs szemszöge:

Alig tudtam visszatartani a könnyeimet. Miért nem vettem észre, hogy mi folyik körülöttünk? Túl jól álcázta, hogy minden rendben van, de ha észreveszem magamat, akkor tudtam volna változtatni az egészen és akkor talán ő sem érezné magát rossz barátnőnek és rossz anyának, hiszen ő a legcsodálatosabb.

Megfogtam a kezét és úgy vezettem be egy másik szobába, leült az ágyra és csak a földet nézte.

- Sajnálom, hogy így tudtad meg… - suttogott, de szinte alig hallottam.

- Elég legyen! Csodálatos anya és barátnő vagy! De ha nem mondasz el nekem ilyeneket, akkor nem tudok változni, nem tudok segíteni. Oké, észrevehettem volna, de túl hülye voltam hozzá. Oli, te tartod össze a családunkat, neked köszönhetek mindent és ígérem, hogy mostantól jobban odafigyelek rád, egy szavadba kerül és mindent megcsinálok, csak kérlek, legyél őszinte velem. – leguggoltam elé és megsimítottam gyönyörű arcát. – Elmondhatatlanul szeretlek, és tudom, hogy nehéz velem az élet, aztán ott van még Zora is. Elmegyünk valahová nyaralni, rendben? – kérdeztem tőle, ő pedig bólintott egyet, aztán a kezeit a nyakam köré rakta és megcsókolt. Egy hatalmas kő esett le közben a szívemről, egy kis részem attól félt, hogy most fogom elveszíteni mindkettőjüket, de abba én belehalnék, az nem történhet meg.

Mikor Oli megnyugodott, akkor mentünk le, a srácok még meccset néztek, és épp bevonták a lányokat is. Kacsintottam egyet Szalára, aki egyből felpattant és tapsolt egyet.

- Mond csak Oli, miért is nem akarsz karácsonyfát ide? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Mert otthon is van. – motyogta értetlenül majd rám nézett.

- A pasidat öld meg, ne engem, de kint vár egy fenyő, amely feldíszítésre vár. – húzta el a száját és kiment, hogy bebizonyítsa. Tényleg egy fenyővel tért vissza, ami már rögzítve volt a talpba. A kandalló mellé húzta, mire Oli eltátotta a száját. A lányok az ajándékos szatyrokból vettek ki égőket és gömböket. Minden úgy megy, ahogyan elterveztem, remélem így is lesz.

- Díszítsük fel együtt. – fordítottam magammal szembe. – Szeretlek, ugye tudod? – kérdeztem, mire bólintott egyet mosolyogva és egy puszit nyomott az arcomra majd a lányokhoz ment és kivette az égőket, amiket elkezdett kibontogatni. Félő, hogy ideges lesz a végére, de ő Olívia, miért ne lenne mérges az égőkre? Ő megteheti.

- Kösz haver. – pacsiztam le Szalával, majd én is odamentem és átkértem kislányomat. – Szerinted sikerült anyának örömet okoznom? – kérdeztem Zorától, aki nem válaszolt, csak megfogta a szakállamat és kicsit megtépte. Én is szeretlek kislányom. Beelraktam a felszerelt hintájába és a többiek közé álltam.

Alig negyed óra alatt már majdnem mind fel volt rakva, csak egyetlen egy maradt a kezemben.

- Az kimaradt Balázs, rakd oda, ott olyan üres. – mutatott fentebb kicsit, de én csak nevetve megráztam a fejemet, persze ő nem értette, hogy most miért nevetem ki megint.

- Minden a terv szerint haladt, úgyhogy remélem, nem fogsz keresztbe tenni nekem. – ráztam meg a fejemet. Tényleg egy karácsonyi gömb volt a kezemben, de sokkal többet jelentett, mint a többi. – Minden egyes nap hálát adok az égnek, hogy vagy nekem és Szalának is, hogy miatta lett igazából Zora. Szeretlek Olívia, úgyhogy az öcséd beleegyezését is kiharcoltam. Hozzám jönnél feleségül? – térdeltem le elé és a gömböt felhajtottam, és ott lapult a gyűrű. Hirtelen szerintem azt sem tudta, hogy melyik bolygón van, talán még a nevét is elfelejtette. Reméltem, hogy nem lesz váratlan és már ő is ezt szeretné, hogy összeházasodjunk, hogy a családunk még közelebb legyen.

- Persze, százszor is!! – mondta nagy mosollyal, amit egy lapáttal sem tudtam volna leszedni az arcáról, de az az igazság, hogy nem is akartam. Mosolyogva húztam fel a gyűrűt az ujjára, aztán megcsókoltam. Legalább nem rontotta el a tervet és sikerült boldoggá tennem. A többiek szinte őrjöngtek, de Oli hamar lenyugtatta őket és beinvitálta a lányokat a konyhába, hogy segítsenek neki teríteni, de tuti, hogy a gyűrűt fogja nézegetni, míg a csajok pakolnak, ismerem már a menyasszonyomat. Nagyival egyből Szalát vettük célba, hisz mindketten tudtuk, hogy náluk nem kóser minden, persze ezt most kerülte inkább és elment a lányoknak segíteni.

- Ekkora lenne a baj? – kérdezte Nagyi, mire csak felsóhajtottam.

- Fogalmam sincs, de aggódom. Igaz Zoé miatt jobban, hihetetlen, hogy milyen egyszerűséggel tudja mutatni, hogy minden rendben van. – mondtam elbambulva.

- Akárcsak a nővérem. Talán épp ezért olyan jó barátnők. – jegyezte meg Nagyi, aztán ő is eltűnt. Lehet, de azt is tudom, hogy Szalai sokkal nagyobb bajt okozott nekik, mint én.

Vacsora után sztorizgattunk és Zorát néztük, ahogy játszik a gömbökkel, persze Oli tiszta ideg volt, hogy a fa nehogy kiszúrja a pici szemét, végül pedig inkább elhozta őt onnan, de megengedte még, hogy lefotózzam és felrakhassam Instára.

„Pici Hercegnőm élvezi az első karácsonyát! Kellemes ünnepeket mindenkinek! Olívia és Balázs”

Zoé szemszöge:

Alig két hét van karácsonyig, ezért én lelkesen vetettem bele magam a vásárlásba, persze eleinte még jó volt, de már most annyian voltak a plázákban, hogy inkább hazamentem és interneten nézelődtem. Ádámnak ma van az utolsó edzése, persze biztos vagyok benne, hogy ma is későn ér haza úgy, ahogy eddig mindig is. Az Instagram storykat nézegettem mikor az egyik csapattársáén észrevettem valami furát, igazából kiütötte a szememet az, ahogy láttam az én páromat más nővel csókolózni elég hevesen, persze mindenki részeg volt a videón. Szó volt valami záró buliról, de azt mondta, hogy nem marad ott sokáig, hát persze én pedig hülye vagyok. Hogyan híhettem el, hogy már több mint tíz éve együtt lehetünk úgy, hogy az nem változik semmi. Mondjuk a kapcsolatunk már a suli utolsó évében megromlott egy harmadik fél miatt, de aztán minden megint szépnek tűnt.

Könnyes szemekkel kezdtem el pakolgatni a bőröndömbe. Pont karácsony előtt tette ezt meg velem, mikor tudja, hogy számomra ő a legfontosabb és egész életemben eddig csak ő volt. Egy kibaszott szemétláda lett ebből az emberből, én nem ebbe az Ádámba szerettem bele.

Mikor leértem a földszintre, akkor nyitódott az ajtó és kócos hajjal jött be. Nem szóltam hozzá, csak elmentem mellette, persze kellett egy kis idő mire felfogta, hogy mire készülök. Megragadta a karomat, majd megával szembe fordított. Nem is kellett több, a tenyerem csattant a borostás arcán. Még sosem ütöttem meg őt, sosem bántottam, ezért egy pillanatra bűntudatom lett, de aztán mikor csak úgy beljebb lökött, akkor az elmúlt.

- Mit művelsz? – kérdezte idegesen.

- Szerinted mit? Olyan üresfejű haverjaid vannak, mint amilyen te vagy! Hányszor csaltál már meg mi? – kiabáltam vele. Igazából a kapcsolatunk egy idő után csak a kis veszekedésekre épült fel egy idő után, talán ezért is olyan ingatag az egész.

- Ez volt az egyetlen eset. – hunyta be a szemeit, majd az orrnyergét masszírozta. – De én téged szeretlek, az a csaj csak egy menetre volt. – nem hagytam, hogy tovább mondja, mivel a távirányítót hozzá vágtam. Hogy mondhat ilyet?  - Hallgass már végig! – hangosodott fel, de én csak megráztam a fejemet. – Már több mint tíz éve együtt vagyunk, a kapcsolatunk kezd unalmas lenni és konkrétan folyton visszautasítasz az ágyban!

- Miért nem mondod ki egyből, hogy az én hibám, amiért te megcsaltál engem? – kérdeztem sírva, persze ez őt nem hatotta meg.

- Ha nem érted meg, akkor te vagy az üres fejű! Hát már konkrétan úgy éreztem magamat, mint egy öregember! Ellaposodott a kapcsolatunk pedig csak huszonnyolc évesek vagyunk, könyörgöm! Attól mert megdugtam azt a nőt, még téged szeretlek!

- A saját mondataidat ütöd a másikkal! Már a középsuliban is ilyen voltál, fogadjunk ott is csaltál már meg csak nem mered bevallani!

- Mégis ki a franccal csaltalak volna meg? – kérdezte ingerülten és a mellette lévő vázát a földhöz vágta.

- Mondjuk a drágalátos Petruskáddal! Mindig is olyan jóban voltatok, már feltűnően, hisz vele jobban kijöttél, mint velem. Tudod miket éltem át, amíg te a suliban elbohóckodtál, vagy mikor focizgattál és volt, hogy hetekig nem láttalak? Szerinted mennyi mindent áldoztam fel érted? És ez a hála, mégcsak bocsánatot sem kértél… - halkultam el a végén. – Nem csak megcsalással élénkítheted fel az érzelmeket magadban, ha megkérted volna a kezemet, vagy ha csak közös programokat csináltunk volna, már másabb lett volna.

- ÉS csak velem van a baj mi? – fintorgott, majd felnevetett. – Menj, öntsd le magad egy kis hideg vízzel és nyugodjál le. Nem dőlt most össze a világ. – morogta és elsétált mellettem. Hihetetlenül fájtak a szavai, legszívesebben csak összeestem volna a földre és egész éjjel csak sírtam volna. Hogy mondhat ilyeneket? Hogy beszélhet így velem, mikor állítólag szeret? Hagy elmenni több mint tíz év után. Eddig voltam jó.

Itthon voltam Magyarországon, egyből hazajöttem a bátyámhoz. Képtelen voltam egy percnél is tovább Németországban maradni, amúgy sem tudtam hova menni. Hitetlenkedve hallgatta meg bátyám a szaftos részleteket, amiket a veszekedésünkről meséltem. Először szóhoz sem jutott, de aztán elmagyarázta nekem, hogy Ádám valójában miért is csinálhatta ezt, aztán a felesége, Ági is elmondta, hogy átélték ezt és tényleg kellett a kapcsolatukba.

- Én sem adtam meg akkor azt a testi érintkezést, kicsit én is kezdtem elveszíteni az érzelmeimet, nem éreztem jól magam mikor hozzám ért. Aztán úgy jött haza, hogy megcsalt engem. Először persze nem értettem, mérges voltam, én is összepakoltam és mentem, de aztán felkeresett a bátyád.

- Ez egy olyan dolog húgi, amin nem tudsz változtatni. Akik már hosszú ideje párkapcsolatban vannak, egyszer csak elvész a szürke hétköznapokban. Mindig kell valami újítás, valami, amivel feltüzelhetjük a másikat. Ingerült voltam, nem voltam kielégítve, ezért máshová mentem és nyugodtan át tudtam utána gondolni mindent. Valószínű, hogy Ádám is ezért tett mindent. – mondta, mire bólintottam egyet. Kezdem megérteni, de attól még rohadtul fáj, és nem nagyon segít ez a szívemen.

Délután Ádám küldött egy üzenetet, hogy itthon van és hazahozta a megvett és rendelt karácsonyra szánt ajándékaimat, amiket még csak be sem csomagoltam. Holnap szenteste és lehetetlen, hogy mindenkinek újra vegyek mindent, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy elmegyek értük. Autóba pattantam és egyenes Ádámékhoz vezettem.

Két hete nem láttam, szörnyen hiányzik, de ugyanannyira is vagyok összetörve. Állítólag elég sokat fogytam, persze én ezt nem vettem észre még.

Bekopogtam, az ajtó pedig nyílt is és Ádám öccse mosolygott vissza rám.

- Zoé! Hát még is itt vagy. – vont szoros ölelésbe, amitől összeszorult a torkom. Annyira szeretem ezt a családot, mintha a sajátom lenne és olyan rossz ilyen helyzetben találkozni velük.

- A bátyád? – kérdeztem rekedten, ezért gyorsan köhögtem, hogy helyreállítsam a hangomat. Erősnek kell lennem, hisz én hagytam ott őt.

- Az emeleten van. Zoé, kérlek, beszéljétek meg. – nézett rám összeráncolt homlokkal. Persze, ezt könnyű mondani.

- Nem ígérek semmit. – ráztam meg a fejemet, aztán megsimítottam a karját. Beljebb mentem, levetkőztem és köszöntem Ádi anyukájának, aki szorosan megölelt.

- Kérlek, tedd helyre kicsit még akkor is, ha már nem tudjátok megbeszélni. Tudod, hogy mennyire rosszul van? – kérdezte aggódva. Látszott a szemein a szomorúság, hogy a fiával belerondítottunk a karácsonyba, hogy most konkrétan miattam szomorú az egész család. Bólintottam egyet, aztán felmentem az emeletre, egyenesen Ádám régi szobájába. Rengeteg emlék ütött meg hirtelen, amitől még rosszabbul éreztem magam és már csak arra vágytam, hogy hazaérjek. A fejemet az ajtajának döntöttem majd egy nagyot sóhajtottam és csak utána kopogtam be.

- Gyere. – nem volt valami meggyőző, de lassan benyitottam. Rám pillantott a telefonja mögül majd felhúzta a szemöldökét.

- Az ajándékokért jöttem. – suttogtam, hisz borzasztó látványt nyújtott. Több napos borostája, sőt szerintem mióta elhagytam őt, azóta nem borotválkozott, de még a haja is kócokban állt. Szemei alatt ott voltak a karikák, az arca pedig kicsit beesett volt. Ahhoz képest, hogy mennyire macsónak mutatta magát, most elég szarul fest.

- Ott van a nagy szatyorban az asztalomon. – mondta majd folytatta a telefonja nyomkodását. Megfogtam a csomagokat majd elindultam kifelé, de megtorpantam az ajtóban.

- Most már tudom, hogy miért tetted. Mindent megadtam neked csak azt nem, amire a legnagyobb szükséged volt. – visszafordultam felé és egy apró mosolyt erőltettem magamra. – Szörnyen festesz, anyukád aggódik, kezdhetnél valamit a külsőddel. – jegyeztem meg még.

- Kösz, de van tükröm. – morogta durcásan. – Zoé, én..

- Nem érdekel most Ádám. Szedd össze magad és este üljünk be valahová. – ez volt a végszavam, ez után angolosan távoztam. Elköszöntem a családtól majd útnak indultam.

Otthon már türelmetlenül vártam, persze ez feltűnt a bátyáméknak is, de nem kérdeztek, szerintem tudták, hogy mi lehet a helyzet. Mikor hazaértem becsomagoltam az ajándékokat, aztán összekészülődtem, most pedig Ádámot várom.

Nyolckor csengetett, egyikünk sem öltözött ki, nem rózsákkal várt, hisz tudom, hogy az nem ő, az a mi kapcsolatunkban túl nagy giccs. Ekkor jöttem rá, hogy egyáltalán nem változott meg, még mindig ugyan az az ember, egyedül én változtam, de ő még így is szeretett.

Elköszöntem a bátyáméktól, majd gyalog indultunk meg. Eleinte semmit sem szóltunk egymáshoz, csak sétáltunk egészen a pizzázóig, ahová beültünk majd a szokásos kóla kombónkat kértük a kedvenc pizzánkkal.

- Szeretlek Zoé, ennyi az egész. – nyögte ki végül. Szerintem egész úton ezen agyalt, hogy hogyan és mikor mondja el a dolgokat. Nos, elég rövidre sikerült neki, de talán a leghatásosabb volt. Egy nagyot nyeltem majd az összekulcsolt kezeimre néztem. Komolyan megbocsájtok neki? De ha nem tudok bízni benne, akkor felesleges.

- Nem tudom, hogy mi a garancia arra, hogy nem fog ez megint megtörténni. Tudom, nagyrészt én vagyok a hibás, de akkor is ez örökre bennem marad. – motyogtam és sóhajtottam egyet.

- Feleségül foglak venni Zoé, gyerekeket akarok tőled, már régóta csak tőled szerettem volna egy kisbabát. Elviszlek egy gyönyörű országba, ahol csakis te leszel a főszereplő. Ha szeretnéd, a focit is abbahagyom, hogy több időm legyen rád, szerintem pékként is megállnám a helyemet. – mosolyodott el, amin felnevettem kicsit. Megfogtam az asztalon lévő kezeit majd úgy néztem a szemeibe.

- Nem akarom, hogy a focit miattam hagyd abba, de az a gyönyörű ország nagyon érdekel, az esküvős ajánlat sem hangzik rosszul, de én nem akarok semmilyen felhajtást, csak néhány új közös emléket szerezni. – nehéz lesz az elkövetkezendő időszak, ez tény, de meg tudjuk csinálni, hisz már évek óta itt vagyunk egymásnak.

Életem legnehezebb döntése volt és csak reménykedem benne, hogy jól tettem és, hogy Ádám is ugyan úgy érez, mint én. Ilyen nehézség még egyáltalán nem volt a kapcsolatunkban, konkrétan tényleg egy szakadék szélén álltunk már és csak vártam, hogy mikor fog teljesen lelökni a mélybe. De nem tette. Mintha a kötélen elvesztettem volna az egyensúlyomat, aztán sikerült visszatornáznom magamat. Kevés olyan pár mondhatja el magáról, hogy már általános iskola óta meg van a szerelmük, de mi szerencsére ebbe a pár százalékba tartozunk.

Szenteste a bátyámékkal ebédeltem, viszont estére a Szalai családhoz voltam hivatalos. A gondosan becsomagolt ajándékokat egy szatyorban szorongattam mikor Ádám beengedett. Egy csókkal köszöntött én pedig romantikusan átöleltem még. Hirtelen olyan könnyebbnek éreztem magam, mintha minden apró godunk is elszállt volna tegnap, mintha teljesen elölről kezdhetnénk. Levetkőztem, aztán kaptam egy mamuszt, amibe bele is bújtam egyből. Az ajándékaimat a karácsonyfa alá helyeztem és aztán mentünk be a konyhába.

- Zoé, de jó, hogy megjöttél! Most raktam fel melegedni újra a levest. – köszöntött kedvesen Ádám anyukája. Remélem nem miattam vártak, pedig Ádám azt mondta, hogy ekkora jöjjek.

- Remek illat van. – bólintottam egyet, aztán elfoglaltam a helyemet Ádám és az öccse között.

- Dzsudzsi most rakott ki egy képet Zoráról. Hát megeszem milyen édes kislány. – ábrándozott a fiatalabbik Szalai, mire elmosolyodtam.

- De hiányzik már Zora és Oli is. Már alig várom, hogy menjünk hozzájuk. – sóhajtottam fel.

- Úgysem fogsz a babucihoz jutni, mivel ott lesz Nagyi is és tudod milyen mikor Zora is ott van. – morgott Ádám, mire kinevettem. Ádi tényleg nagyon ki szokta sajátítani a keresztlányát, de ez szerintem aranyos. – Én életemben még csak kétszer fogtam meg körülbelül. – morgolódott tovább.

- Ne aggódj, majd szólunk Bazsinak, hogy csempéssze ki nekünk. – simítottam meg a karját.

- Nem hogy már ti is lebabáznátok. – szólalt fel Ádám apja, az öccse persze helyeselt, aztán az anyukája is mikor a többiek beavatták abba, hogy mi is a téma.

- Minden tervben van, nyugi. – nevetett fel Ádám, mire én megszeppenve néztem rá. Tényleg? Hát ezt jó tudni. Persze én is nagyon boldog lennék, ha lenne egy gyerekem Ádámtól, vagy akár több is, hisz a hálószobában verhetetlenek vagyunk. Mondjuk az utóbbi időben pont nem, de újult erővel tértünk vissza.

- Remek, jövő karácsonykor már szeretnék babázni. – mondta az anyukája, mire persze kicsit zavarba jöttem, mert ez azt jelenti, hogy akkor lassan el kell kezdenünk a babaprojektet. Azért belegondolva Oliék helyzetébe, elég sok dolog van egy babával és az egész életem felfordul tőle. Ezt még meg kell beszélni.

Vacsora után jött az ajándékozás, Ádámtól egy csodálatos órát kaptam, míg a családjától ketten kaptunk egy utat a Bahamákra. Épp jókor, de azért erre nem számítottam. Tőlem Ádám két napszemüveget kapott és egy nyakkendőt, amilyenre már nagyon régóta vágyott, a napszemüveg meg magától értetődő volt, mivel imádja őket. Az anyukájának egy könyvet vettem, míg az apukáját befizettem egy borkóstolós estre, persze a feleségével együtt. Az öccse leginkább saját tervezésű tokokat kapott, mert ő meg annak a megszállottja. Megkönnyebbülés volt, hogy nem külön kell karácsonyoznunk, legszívesebben most is csak ölelgetném, mivel két hétig nem is láttam őt, de majd mindent a maga idejében. Ádámmal elkezdtünk táncolni, mivel Ádám apukája benyomatta ezeket a karácsonyi zenéket, mi pedig csak felpörgettük kicsit, persze a végén nem bírta ki Ádám, hogy ne akrobatikázzon, ezért a plafonin felemelt, aztán szépen lassan engedett vissza, ezt pedig az öccse lekapta majd egyből ki is tette Instára. Az elmúlt két hét maga volt a pokol, de most már úgy érzem magam, mint a mennyországban és nem tudom, hogy mi lesz velünk évek múlva, de most nem is érdekel annyira, mert minden, amire szükségem van az már az enyém.